Budai Postapalota, Budapest

Budai Postapalota, Budapest

Tervező:
Helye:
1122 Budapest, Krisztina körút 6-8.
Építés éve:
1924, 1926

 

A trianoni békediktátum utáni új építkezésekre gyakorlatilag évekig nem került sor. Az országban rohamos infláció indult meg, a korona értéke gyors ütemben romlott. Ez csak 1924-ben kezdett el stabilizálódni, majd 1927. január elsején bevezették a pengőt. A meginduló építkezések lendületét az 1930-as gazdasági válság újból megakasztotta.
E nehéz korszakban a Magasépítési ügyosztály inkább csak az építkezések előkészítésével foglalkozott, bár néhány építkezésre azért ekkor is sor került.
A magyar építőművészetben ekkor három stílustörekvés mutatkozott, és ezek a postaépületeken is nyomon követhetők. Az első a historizáló épületeket tartotta szépnek, a másik a Bauhaus és más nyugat-európai, az "új tárgyilagosság" elnevezéssel induló, jobb híján modernnek nevezhető homlokzatokat kedvelte. A harmadik a népi hagyományok ápolására, utánzására törekedett. Kivételnek tekinthető néhány többfelé besorolható épület, mint a Budai Postapalota.
E törekvéseket egymástól évszámokkal elválasztani nem lehet, mert a különböző stílusáramlatok egymás mellett éltek. Éppen ez a keveredés okozta az éles irodalmi vitákat.
A Posta részéről már 1914 óta igény volt egy igazgatósági épületre, melyhez Ray Rezső készített terveket. Az építész e tervek szerint az általa már korábban tervezett és épített melletti telekre álmodta meg a Posta új épületét, de sajnos az első világháború miatt ez nem épülhetett meg.
Ekkor a Buda központjában fekvő üres telken az előző tulajdonos, a Chevra Kadisa (Zsidó Jótékonysági Egylet) társaság telket áruba bocsátotta, mert nem tudott városképileg elfogadhatóan elég nagy épületet emelni rajta.
Hauszmann Alajos, a Postaházak Építési Bizottságának tagja nyilvános tervpályázatot javasolt. Főképp azért, hogy a nagy munkával néhány "kenyér nélküli" építészt foglalkoztathassanak. A benyújtott tervek (147) közül Sándy Gyula műépítész kapta meg az első díjat, majd a kiviteli tervek elkészítésére és művezetésre is megbízást kapott.
A gazdasági válság okozta munkanélküliség enyhítésére a gőzkazánok legyártására a drágábbik ajánlatot fogadták el, melyet a hazai Radiátorgyár szállított le. Bérproblémák miatt engedélyezték, hogy a kőművesek bérét villamospénzzel emeljék. A külső falak téglából készültek, a középső falak vasbetonvázasak. Az egyenlőtlen süllyedés miatt keletkezett feszültség következtében az első időkben a mennyezetről több helyen levált a vakolat, de szerencsére baleset egyszer sem történt. Az erősen lejtős telek kétszintes pince létesítésére adott alkalmat. Kuriózumnak mondható, hogy a mélyen a földbe nyúló építkezés egy olyan vízeret nyitott meg, amely akkor Budán még nem létezett. Ennek felszínre törő vizét ma is szivattyú emeli át a csatornába.
Az épület neve 1924 augusztusában Budai Postapalota lett, amelyet jegyzőkönyvben rögzítettek. Még Nádler Róbert műegyetemi tanár angyalos címert ábrázoló - azóta már nem látható - mozaikját sem akarták engedélyezni azzal a magyarázattal, hogy a Posta "már túl díszesen épít". Két hónap múltán azonban mégis hozzájárultak azért, nehogy botrány keveredjen abból, hogy nem rakták fel az ország címerét.
A kivitelezés során hangsúlyozott követelmény volt a takarékosság, mivel a felvett külföldi kölcsönből kapott hitelt nem lehetett fölösleges pazarlásra fecsérelni. Ennek következménye többek között az, hogy az alsó két szint kőburkolatán és az észak-magyarországi reneszánszot idéző sajátos, párkány nélküli pártázaton kívül, a homlokzatot csak egyszerű téglalizénák és köztük vakolt falsávok alkotják. Amikor más, akkori épületek emeletenként más-más ablakkiképzést kaptak, itt költségkímélésből az összes ablak egyforma, be nem süllyesztett rudazatos zárral. Ugyanez állt az ajtókra is. Különös, hogy a luxus látszatát is elkerülendő, vaskilincseket szereltek föl, holott ezek külön legyártva drágábbak voltak, mint a készen megvásárolható rézkilincsek. A középfal felé lejtő kishajlású vörösrézlemezzel fedték az időtállóság érdekében.
A középületekhez képest a szokásosnál kisebb emeletmagasságok és födémvastagságok az előírt maximális 23,5m-es párkánymagasság következményei voltak. De ez egyúttal gazdaságossá is tette az épületet, mivel a Főpostával összehasonlítva 25ezer légköbméterrel kisebb térfogat mellett 20%-kal nagyobb a hasznos alapterülete. A kivitelezés két ütemben történt: először - 1925 nyarán - az országban elsőnek létesített Rotary rendszerű távbeszélőközpont elhelyezését szolgáló épületrész lett készen, majd egy évvel később, 1926-ban a második épületrész. Ezzel 70 ezer légköbmétert jóval meghaladó terjedelmű teljes épület beköltözhetővé vált, ez - az előregyártás nélküli építkezésről lévén szó - elismerendő teljesítmény. A Postaházak Építő Bizottságának elnöke 1926 márciusában örömmel nyugtázta, hogy a "vezérigazgatóság a Krisztina körúti palotába költözvén, a mai ülés az első, amelyet itt tartunk." Ekkor döntöttek az utcasorok szobrászati kiképzéséről. Bory Jenő "Földgömb" című munkáját fogadták el. A dombormű a II. világháborúban elpusztult. A háborúban a nagy postaépületek közül a Budai Postapalota szenvedett a legtöbbet. Sándy Gyula máséval össze nem hasonlítható, sajátos építészeti formanyelvét nem utánozták. Alapja az időnek ellenálló, tartós anyagok alkalmazása. A kőlábazat fölötti téglasávozás között, a felső emeletek mellvédjein az általa kedvelt, magyaros sgrafittó-díszes homlokzaton puritánság érezhető. A jobb megjelenéshez az ablakok kő mellvédpadjai is hozzájárultak. A tető fölé emelkedő, a felvonógépházat magába foglaló kör alakú torony, a Várfok utcai épületsarok hegyesszögű mivoltának eltüntetésén túl, már messziről az épületre irányítja a figyelmet. A tervezőnek sikerült minden külső építményt (garázst, kerítést) az épülettel összhangban egységes megjelenésűvé tenni. Végül is a Budai Postapalota Budapest egyik egyedi külsejű épülete lett, és jellegzetessége mellett is érdekes alkotás akkor is, ha egyesek építészeti-művészeti szempontból kedvezőtlenül ítélik meg.

Forrás: Magyarország Postaépületei