Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
A főváros közgyűlése 1872-ik év május 8-án tartott közgyűlésén helyt adott a Magyar Országos Képzőművészeti Társulat kérelmének, majd hosszas alkudozások után 1874-ben kötött szerződéssel a leendő sugárút déli oldalán, az Oktogonon túl a 78, 80 és 151. számú telkeket 55,000 forintos, jutányos áron a Társulatnak eladta.
Miután a megvásárolt telkek a Társulat szükségleteit felülmúlták, azoknak mintegy a fele részét a főváros beleegyezésével a tanulmányi alapnak ugyanazon az áron átengedték, hogy ott felépülhessen az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde saját háza. A két építkezés szinte azonos időben kezdődött.
A Képzőművészeti Társulat nemzetközi pályázatot írt ki, melyre 45 pályamű érkezett. A választmányi tagokból és neves bécsi építészekből álló zsűri az első díjat Láng Adolfnak ítélte. Az ő tervei alapján, közadakozásból kezdték meg az pítkezést, 1875 április 12.-én, s az első kapavágástól számított alig több mint öt hónappal, Kéler Napoleon építész vállalkozó irányításával szeptember 26-án megkezdték a tető felrakását A veronai Palazzo Bevilacqua (Michele Sanmicheli építette 1530-ban) mintájára készült reneszánsz terméskőpalota elegáns, mértéktartó homlokzatán hirdeti, hogy közadakozásból jött létre. A belső stukko díszeket Kéler Napoleon, a festészeti munkákat Láng Adolf készítette. A színes ablakokat Róth Zsigmond, társulati tag készítette el és ajándékozta a leendő Műcsarnoknak.
A palota gazdagon aranyozott, stukkókkal díszített, oszlopos-boltíves márványozott előteréből juthatunk be, a kicsi, de elegáns kiképzésű lépcsőházba, melynek a mennyezetlunettáit, és az első emelet mennyezetén található nyolcszögletű keretbe foglalt allegorikus figurákat a Mintarajztanoda festészeti osztályának tanára, a kor ünnepelt freskófestője, Lotz Károly festette. Lotz Károly 1863-tól folyamatosan kapott megrendelést magánpaloták és középületek falfestményeinek elkészítésére. A Vigadó, a Keleti pályaudvar, a Magyar Tudományos Akadémia nagy termének triptichonjai, a pécsi székesegyház két kápolnájának, a Mátyás templomnak és számos más középületnek a freskói mellett, főművei között tartják számon az Operaház nézőterét díszítő mennyezetfreskóit, és a Terézvárosi Kaszinó falfestményeit. A Műcsarnok nyugalmat sugalló, ovális kupolával fedett lépcsőháza után jobbra, levegősen megnyílik a tér, a belső udvar feletti aranyozott stukkós loggián át juthatunk el a kiállítótermekig. A Képzőművészeti Társulat első otthona, 1945-ig a Társulat kiállításainak egyik helyszíne a Műcsarnok 1877 októberére készült el. Ferenc József november 8-án adta áta főváros nagyközönségének. Ekkor nyílt meg az erre az alkalomra rendezett reprezentatív kiállítás is.
A Képzőművészeti Társulattól a Mintarajztanoda számára megvásárolt, az Izabella utca és a Sugárút sarkán lévő telek beépítésére Trefort Ágoston közőktatásügyi miniszter instrukciói alapján Rauscher Lajos, az intézmény építésztanára készített tervet. Rauscher - a miniszteri kívánalmaknak megfelelően - a Mintarajztanoda és Rajztanárképző szükségleteinek megfelelő, egyszerű, de elegáns házat tervezett. Az építkezés gyorsan folyt, így az 1876/77-es tanévet már az új tanépületben nyitották meg.
A kétemeletes sarokház a Műcsarnokhoz hasonlatos reneszánsz stílusban tervezett épület. A homlokzati részen az elsőemeleti párkányszalag és a félköríves ablakok lapközei az épület stílusával összeillő sgrafitto díszítést kaptak. A párkányszalag medalionjaiban Bramante, Leonardo da Vinci, Rafaelllo, Michelangelo, Dürer, Markó Károly, és több más híres-neves festő, szobrász és építész arcképei láthatók. A medalionok Székely Bertalan intézeti festőtanár munkái, a többi sgrafitto Rauscher Lajos tervei alapján készült. Az épületbe belépve kicsi előcsarnokba érkezünk. A márványozott falakkal, oszlopokkal és színes, aranyozott stukko-boltozattal készült bejárat fülkéit művészettörténeti jelentőségű férfiak szobrai díszítik.
Az épület alagsorában gipszöntő műhelyek voltak, emeletein műtermek vannak ma is. Az egymás mellé épült, hasonló funkciójú két épület olyan tetszést aratott a főváros nagyközönsége körében, hogy a mellettük lévő üres telket is megvásárolta a főváros, azzal a határozott szándékkal, hogy arra is hasonló küllemű és funkciójú épületet emeltet. A szándék valóra vált, az elkészült épület a Régi Zeneakadémia.
Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde épületét az 1895/96-os tanévben az Izabella utca felé bővítették. Az épület így elnyerte jelenlegi formáját. Néhány évnyi működés után a Mintarajztanoda elnevezését Magyar Királyi Országos Mintarajziskola és Rajztanárképzőre változtatták. A korszerűsítési törekvések miatt évente követték egymást a szervezeti és tantervi reformok. 1878-tól a rajztanár és rajztanító jelölteknek egy független bizottság, az Országos Magyar Királyi Rajztanárvizsgáló Bizottság előtt kellett vizsgát tenniük. A Bizottság által adott oklevél szabadkézi rajz és rajzoló geometria tanítására jogosított. 1893-ban már négyféle képesítést (középiskolai, tanítóképző, polgári iskolai, iparos tanonciskolai és rajztanítói) adtak ki. Az oktatás terén megindult differenciálódás egyik következményeként 1896-ban, a milleneum évében, a tanodából Fitter Kornél vezetésével kivált az Iparművészeti Iskola, a képzési idő pedig négy évre emelkedett. Az egyre szaporodó növendékek miatt Lotz Károly gyakorlati festészet osztálya a Régi Zeneakadémia emeleti helyiségeiben nyert elhelyezést. Mivel az alsó- és középfokú iskolákban országosan kötelezővé tették a rajzoktatást, remélve ettől a művészi ipar és a közízlés fejlődését, a Mintarajziskola fő tevékenységi köre a rajztanárok képzése volt. A művészjelöltek képzésében az intézmény csak a művészpályára való" felkészítésre" szorítkozott. 1897-ben a rajztanárjelöltek képzését radikálisan különválasztották a művészképzéstől. Egyet kell értenünk Lyka Károly művészeti íróval abban, hogy a konzervatív ízlésű tanári kar "aggodalommal látta a modern eszmék, az újabb stílustörekvések betörését a műtermekbe", és e hatásoktól szerették volna megóvni a rajztanárjelölteket.
A művészjelölt növendékek mintarajziskolai tanulmányaik befejeztével külföldi akadémiákon, vagy híres mesterek műtermeiben bővíthették ismereteiket. A honi magasabbszintű művészképzés megteremtésére rendelettel hívták életre az úgynevezett mesteriskolákat.
Híres oktatók: a festő-grafikus Ferenczy Károly, Vaszary János, Olgyai Viktor, Berény Róbert, Kmetty János, Bernáth Aurél, Fónyi Géza, Barcsay Jenő, Hincz Gyula, Koffán Károly, Gerzson Pál, a szobrászok közül Ferenczy Béni, Bencsik István, Farkas Ádám, Jovánovics György.
