Régi Művésztelep, Szentendre

Vendéglátás, Puhl Antal, Dajka Péter

Elsősorban, mert domblankái a Pilis vonulatát átfordítják Budakalász felé azért, hogy a Duna Ékessége lejjebb a budai Várhegy lehessen.
Ezen viselkedés eleganciájáért cserébe ihletettséget kapott Duna úr életadó áramától. Ebben a fényben fürdött a régi ember, amikor dombjainak jártában hálaadó pontokat, ösvényeket, lépcsőket és tereket taposott. Így az éterivé vált kicsi város termette és vonzotta, a Dunában tisztította a látó embereket, mai nevükön művészeket. Török Ferenc Kossuth-díjas építész ide a dombláb és Duna szorításába művésztelepet épített. Azóta a telep igazi szentendrei épületté vált. Része lett a városnak, az utcának. Senkit nem zavart az utcában napjaink architektúrája, hiszen rejtőzködően meghúzódott útíven, a lombok alatt.
Ez a mozdulatlan egység megöregedett.
Puhl Antal építészirodája az együttest megbővítette és felújította. Terveik alapján a mű elkészült.
A gondnoki lakás és a galéria új elem az együttesben, e két új tömeg rajzolja át az utca vonalát, s ha lehet még gazdagabbá teszi azt. A fehér tömegek, a szürkén keretezett üvegfelületek mélységben és magasságban értelmezik magukat. A gondnoki lakás magas tömege útszakaszt zár le, és a tekintetet átemeli a mögöttes magas lakóépület felé. Finom homlokzatvonulat csipkézi a lombok alatt a tekintetkontúrt.
Jó arányú, tömör síkok billent orommal – mely belső teret rajzol – negatív tömeget támasztanak, s azokon keresztül megelevenedik a belső kép, a kert, a szentendrei séta. Kitűnő a léptékbontás. Az utcavonulatban két megemlítendő apró tévedésre felhívom a figyelmet. A lábazat szürke műkő használatával találóbb lett volna. A másik: a kerítésfalba épített kicsi fabetétek nem hiányoznak. Mindkét tétel könnyen javítható. Ezektől eltekintve a színek, anyagok, részletfinomságok pazar és arányos viselkedést mutatnak.
Belépve a galériába, bent azonnal Szentendrén vagyunk „kint”. Ez a közcélú tér feltárja a város jellemző térsodrát, a rejtőzőt – de átjárhatót, a keskeny – de éppen elférőt, a fényekkel átesőt, a parányra rácsodálkozót, a rögtön megállítót, míg a kicsiben is a nagy távlatot biztosító tulajdonság érhető tetten. Hogy itt, belsőben, város erejű legyen a térrend, ez megejtő. Ráadás, ahogy a presszó két őslény-fájával jelen van a finom figyelem. Most kell elülni egy kávéra és egy könnyű cigarra. Építész úr, nagyon jól érzem magam. Most megrendezem első kiállításomat festő barátomnak s érti, hogy miért emelem magasra „égi madár” című festményét, s miért teszem falnak rejtőző pillér belsejébe szerelmének arcképét. A belső tér itt mindent felkínál, ami szentendrei, itt nem kell mindent tudni, csak szentendreiül érezni, mert a Duna erre vigyáz.
A Duna tudja, hogy lejjebb történtek s történnek a még nagyobbak, így marad Szentendre szeretni való, így mutatja fel belső erejét és szépségét az új mű.

Ferencz István DLA, Kossuth-díjas építész