Kégl kastély, Székesfehérvár-Csala

Kégl kastély, Székesfehérvár-Csala

Tervező:
Helye:
8000 Székesfehérvár-Csala
Építés éve:
1878

 

A Kégl-család első ismert őse Kégl Mihály pozsonyi gyógyszerész volt, aki 1623-ban kapott nemesi oklevelet. A család a XVIII. századig városi nemesként élt Pozsonyban. Uradalmi bérlőként kerültek a Dunántúlra. A vagyon megalapozója Kégl György országgyűlési képviselő volt, aki jelentős szerepet játszott a Fejér vármegyei közéletben, a megyei közkórház alapításához is jelentős összeggel járult hozzá (az ő nevére is utalva lett a kórház neve Szent György Kórház).
Csalapuszta területét Kégl György nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Júlia grófnőtől vette 1873-ban, 390 ezer forintért. A kastély 1876 és 1878 között Hauszmann Alajos tervei szerint, neoreneszánsz stílusban épült.
Szabadon álló, emeletes, összetett alaprajzú épület. A földszinti részek sávozottak, az emelet nyerstégla burkolatú, a sarkok kváderes díszítésűek. Az épület bal oldalán négyzet alaprajzú, háromemeletes torony áll, harmadik emeletén - a kilátórészen - minden oldalán három-három félköríves nyílású, pillérekkel támasztott reneszánsz ablakkal. A torony melletti rizalit emeleti részén kettős reneszánsz ablak mellett ión fejezetű pilaszterek, a kőbábos erkély felett füzérdísszel és kőfaragvánnyal díszített oromzat látható. A hátsó homlokzat két szélén oldalrizalitok, az oromzat nélküli középrizalit előtt két pillér és két oszlop által tartott középrész tetején vasrácsos erkély található.
A kastély földszintjén, a bejárat mögött előcsarnok, mögötte szalon kapott helyet. A bal oldali részen a "kisasszonyok" és a nevelőnő szobái voltak. Az emeleten találjuk a tánctermet, a biliárdtermet, az "úriszobát". A pincében alagsort alakítottak ki, itt volt a konyha, különböző tárolóhelyek és a személyzet szobái.
A parkban halastavat és kápolnát is létesítettek, ezek mára elpusztultak, a kastély főhomlokzata előtt márvány szökőkút állt, ennek medencéje még látható. Egykor kiterjedt parkjának nagy részét kipusztították.
1945 után mezőgazdasági célokra használták az épületet. Jelenleg magántulajdon, s bár felújítására készültek tervek, állapota kritikus.
A kastélyt lassan felújítják, a tetőszerkezetet már lecserélték.