Magyar Tudományos Akadémia
Az Akadémia 1865-ben átadott palotája Budapest várostörténetének és építészettörténeti fejlődésének egyik fordulópontján született, a historizáló neoreneszánsz egyik első, mégis legérettebb és legértékesebb példájaként. Ez az építészeti irányzat, mely a hetvenes években kezdődő budapesti építési konjunktúrában szinte egyeduralkodóvá vált, egy évtizeddel korábban még idegen, vitatott és új tendencia Magyarországon. Míg tőlünk keletre és nyugatra, akár Párizsban, akár Pétervárott a klasszicizmus töretlenül fejlődött a neoreneszánsz, majd később, a századvégen a neobarokk irányába, addig Magyarországon 1848 az építészet, sőt a városfejlődés terén is cezúrát hozott, ezért az új stílus nem jöhetett létre belső szerves fejlődés eredményeképpen. Éppen ezért robbanhatott ki szenvedélyes vita a palotaépítés kapcsán.
Keletkezésének fordulatos és viharos története nem hagyott nyomot a kívül-belül gazdagon díszített, harmonikus, európai rangú épületen, mely városképileg is mindig meghatározó szerepet játszott. Ez részben azért alakult így, mert léptékében soha nem egyezett meg közvetlen környezetének épületeivel. Túllépte a tér klasszicista épületeinek még a reformkorban kialakult méreteit, megtörve azok szabályozott egységét és harmóniáját. Fél évszázaddal később azonban már az Akadémia palotája bizonyult alacsonynak az új, hatalmas bank- és biztosító székházakhoz, majd a mi korunkban a közigazgatási és szállodaépületekhez képest. Mégis, a palota zárt, körülhatárolt tömegével, rizalitjának súlyos tömbjével s architektúrájának kiérlelt gazdagságával ma is a tér egyik hangsúlyos pontjaként érzékelhető.
Stüler, a porosz király építésze, aki hosszú vita után és sok tiltakozás ellenére a palota tervezésére a megbízást megkapta, az észak-itáliai reneszánsz építészeti elemeit a berlini neoreneszánsz tendenciákon átszűrve hozta Magyarországra. A homlokzati architektúra kialakításán, a funkcionális és alaprajzi elrendezés meghatározásán túl döntő szerepet játszott az épület plasztikai és szobordíszeinek kiválasztásában is, s ezáltal a figuratív elemek az architektúra meghatározó részeivé is váltak.
Az előcsarnok és a lépcsőház téregyüttese, a harmadik emeleti kiállítótermek tágas térhatása, a díszteremnek a korszak átmeneti – a romantika és a neobarokk határán álló – téreszményét kifejező arányai olyan egyszeri építészeti értéket hoztak létre, melyre az adott korszak magyarországi építészetében nem találunk más példát.
Míg a homlokzati architektúrában és a téralakításban az épület kiegyensúlyozott és kiérlelt, addig a belső díszítésben nem mindenütt találjuk meg ezt a harmóniát. Itt a korszak egymással teljes összhangba nem hozható díszítési tendenciái kerülnek egymás mellé.
A díszítésben mind a homlokzaton, mind a belsőben jelentős szerepet kap a korszakra oly jellemző allegorizáló törekvés. Ez nemcsak az építkezés időszakában, az 1860-as években jelentkezett, hanem akkor is, amikor a belső díszítés 20-30 évvel később megvalósított nagy befejező műve, a díszterem figurális és ornamentális kialakítása elkészült.
Az épület külső megjelenése
A háromhomlokzatos, körülépített udvaros, középrizalitján három, oldal- és hátsó szárnyain kétemeletes palotaépület főhomlokzatát az erőteljesen előreugró öttengelyes középrizalit architektúrája határozza meg. A földszinten három félköríves kapu nyílik az épület belsejébe, melyekhez vörösmárvány lépcsőfokok vezetnek, a rizalit földszintjének két szélső ablaka a kapukkal azonos szélességű. A mélyen ülő nyílásokat széles tükrös pilaszterek választják el egymástól, felettük egyszerű választópárkányon a díszterem erkélyének balusztrádja fut végig, melyet a pilaszterek felett márványberakásos, rombuszdíszes posztamensek szakítanak meg.
A főhomlokzat leghangsúlyosabb eleme a rizalit első és második emeleti belső terét elfoglaló díszterem homlokzatának a két szintet nagyvonalú egységként kezelő architektúrája. Az öt hatalmas félköríves záródású, kődíszítményekkel és faragott kőosztókkal ellátott ablakot oszloppárok választják el egymástól. A középső ablak szemöldökdíszéül Izsó Miklós koronás magyar címert közrefogó, könnyeden szárnyaló angyalfigurái, míg a másik négy ablak fölött feliratos táblákat tartó angyalalakok láthatók. A feliratok: HAZAFIAK ALAPÍTOTTÁK MDCCCXXV. MűKÖDNI KEZDETT MDCCCXXXI. NEMZETI RÉSZVÉT EMELTE MDCCCLX. HÁZA FELÉPÜLT MDCCCLXIV.
A rizalit második emeletének félköríves ikerablakait szintén korintoszi fejezetű oszloppárok választják el egymástól, amelyek egy-egy Berlinben készített terrakotta szobrot fognak közre: a nőalakok tudományágakat – a természet- és jogtudományt, a filozófiát, a matematikát és a történelmet – allegorizálják. Fölöttük egy-egy medailonba foglalt Minerva- illetve Apolló-fő található.
Az oldalszárnyak főhomlokzati szakaszainak kiképzése egyszerűbb, lényegében azonos a Duna-parti és az Akadémia utcai homlokzatokéval. A vörösmárvány lábazat felett a kváderes földszinti falfelületet egyszerű félköríves ablakok sora tagolja. Az első emelet félköríves ablakait bábos mellvéddel, a második emelet ikerablakait táblás mellvéddel díszítették. A második emeleten kiváló tudósok és művészek terrakottaszobrai láthatók, a zárópárkány felett a balusztrádos attika sarkain egy-egy kandeláber van.
A tudósokat ábrázoló terrakottaszobrokat éppúgy, mint az allegorikus nőalakokat, Stüler javaslatára szintén Berlinben rendelték meg. Mintáikat – az egyetlen magyar tudóst, Révai Miklós nyelvészt ábrázoló szobor kivételével, amelynek mintáját Izsó Miklós – Emil Wolff berlini szobrász készítette. A főhomlokzat két sarkán Galilei és Révai szobra áll, a dunai homlokzaton Newton és Lomonoszov – ez utóbbi csak a második világháború után került ide, korábban Raffaello alakja állt a helyén, végül az Akadémia utcai homlokzaton Descartes és Leibniz kapott helyet.
A dunai homlokzatot háromtengelyes, enyhe kiülésű középrizalit tagolja. A földszinti félköríves ablakokat erőteljes, kváderezett pilaszterek, az első emelet ablakait tükrös falpillérek s oszlopos bélletes architektúra kereteli, míg a második emeleten a posztamensekre állított allegorikus nőalakok – a Régészet, a Költészet, a Csillagászat és a Politika megjelenítői – a főhomlokzattól eltérően itt szabadon állnak. A rizalit sarkait a balusztrádos attikára állított kandeláberek hangsúlyozzák. A dunai homlokzat hangsúlytalanabb öttengelyes szakaszainak kiképzése hasonló a főhomlokzat alárendeltebb szakaszainak architektúrájához.
A tizenöt tengelyes Akadémia utcai szárny belső szintmagasságának eltérése miatt a földszinti félköríves ablakok közvetlenül a lábazati párkányon ülnek, s záródásuk is alacsonyabb a főhomlokzati ablakokénál.
Az Akadémia utcai szárny sarkán, részben a szinteltérés leplezésének céljából domborműves emléktáblát helyeztek el, mely az Akadémia 1825-ös alapításának állít emléket. A főalak Széchenyi István, az őt körülvevők mindannyian adakoztak a magyar Akadémia céljára. A domborművet Holló Barnabás mintája alapján a Beschorner-cég öntötte bronzba 1892-ben, felavatására 1893. január 15-én került sor.
(Forrás: mta.hu)