TL-ház, Budapest

Társasház, Ekler Dezső

[...] Ez a Tóth Lőrinc utcai, hétlakásos társasház egy eléggé lehetetlen formájú telken helyezkedik el. A telek diszpozíciója annyiban különleges, hogy mélysége alig van, a hosszoldalával illeszkedik az utcára. Mielőtt Ekler megkapta a megbízást, egy építésznek már beletört a feladatba a bicskája. Az első terv az utcai telekhatárra merőleges, fogatolt elrendezést vázolt, amit azonban a XII. kerületi tervtanács elutasított. Az ilyenkor szokásos kérdésre, hogy kivel is látná a tisztelt grémium biztosítottnak a beépítés további sorsát, Nagy Ervin főépítész Ekler Dezsőt javasolta.
A program nem különösebben bonyolult: mélygarázs, a második emeletig emeletenként két lakás, majd egyetlen tetőtéri "penthouse". A lakások nem különösebben jók, igaz, nem is rosszak, leginkább termékek. Az összes baki a kiviteli terv hiányára vezethető vissza: ennek hiányában kerül például az egyetlen bútorozható falfelületre a radiátor, és a kiviteli terv jelentette extra tervezési energiáért kiáltanak azok a hálószobák, amiket az ablakosztások miatt szinte lehetetlen lesz berendezni. Ott viszont, ahol a loggia vagy a terasz nyílik, mély, teres helyiségek alakultak.
Ekler koncepciója a telek maximális beépíthetőségéből indult ki. Annak érdekében, hogy elkerülje az ilyenkor szokásos, a szabályozók által lehetővé tett konzolozást, kifelé dőlő falú, fölfelé növekvő alapterületű "lufi" házat tervezett. Ez az analógia határozta meg utána a homlokzatképzést. A lufi egyneműsége ugyanis valamiféle részlet- és csomópont redukált formát kívánt, ami végül a jelenlegi "tetőház" megoldásához vezetett.
Az, hogy úgy burkolatban, mint térképzésben ma a kortárs építészet egyik legfőbb toposza a tető, azt a minimalista, ősformákat kereső irányból az MVRDV ypenburgi együttese éppúgy bizonyítja, mint ahogy a térképzés szempontjából a Coop Himmelb(l)au átadás előtt álló Lyoni Musée des Confluences-e is illusztrálja. sőt, a klasszikus magyar organikus építészet is bátran citálható. Makovecz Imre Mogyoróhegyi kempingje éppúgy fal és a tető egygesztusú képzésén alapul, mint ahogy az Turányi Gábor Csörsz utcai, lassan elkészülő sportcsarnokánál is történik. Az egyes szemantikák, vagyis a stílus persze eltérő, de nem szabad elfelejteni: úgy a minimalizmus, mint a folding, úgy a morfikus alapokon szerveződő organikus építészet, mint a skin a formai egyneműség - nem feltétlen egyszerűség - ideáját tűzi ki célul.
Ennek az egyneműségnek a középpontjában jelen esetben a tető áll, hovatovább ez a ház - különösen az eltérő homlokzatok - egyéb értelmezési lehetőségeket is tartogatnak. A szűkülő rövidhomlokzat mintha a rossiánus bütük felé tett biccentés, egyfajta életmű-reflexió lenne, az utcai és az oldalkerti homlokzat síkszerűsége pedig képletszerűen reagál a véletlenszerű ablakosztás gyakorlatára. A hátsókerti homlokzat a legizgalmasabb: a falak dőlnek, a síkok metsződnek, a loggiaelemek kiharapódnak: kordában tartott, de szabad intuíció szerint, olyan művészi vehemenciával komponált felület ez, ami üdítő színfolt a komorba fordult hazai palettán. Olybá tűnik, mintha ez a ház egy friss-diplomás elsőkezes munkája lenne, akinek a tervezéshez a megbízó még bizalmat szavazott, de az építkezésről már kitiltotta. És tényleg.
Az eredeti tulajdonos a tervzsűrin úgy nyilatkozott, hogy ő az építészethez nem ért, a Zeneakadémián végzett, de tudja, mi az a művészet, és szereti is, így ha a tisztelt zsűri azt mondja: ez jó, akkor ő azt megépíti. Ugyanezen a zsűrin Reimholz Péter ugyanakkor előrevetítette azt, ami végül is megtörtént. Azt, hogy ezt a házat szégyentelenül alacsony minőségben fogják megépíteni. És lőn. Az eredeti tulajdonos ingatlanfejlesztőknek adta tovább a projektet, akik több leállással, viszonylag lassan építkeztek. Az engedélyezési fázis után már nem volt gazdája a tervnek, kivitelezői értelemben sem. Belsőépítészet nincs, ami kevés meg mégis: az egyszerűen rettenetes, az eternitlapok kúpelemekkel történő csatlakoztatása pedig építészeti szeppukut kíván. A homlokzati fémszerkezetek szörnyűek, a lakatosrészletek elnagyoltak.
Ezzel együtt friss, lendületes darab Ekler Dezső háza. A hazai építészetet jellemző formafóbia csipetnyi ellensúlya, amely, ha áttételesen is, de csatlakozik az életmű korábbi hagyományaihoz. Számomra van valami szimpatikus Ekler intranzigens mániáiban, ahogy életét, önmagát, gondolatait egyetlen elhivatott művészlét részeként látja. Több ilyen kellene. Csak az a gányolás a homlokzaton, csak azt tudnám feledni.

Forrás: Wesselényi-Garay Andor, Alaprajz, 2008. július-augusztus, pp. 28-31.