Hősök kapuja - Porta Heroum, Szeged
A teret korábban semmi sem határolta a Boldogasszony útja felől, de igényes, szép épület szegélyezte a déli oldalt, a Boldogasszony sugárút 2-4 sz. alatt a DEMKE palota századfordulón épített, pompázatosan díszített homlokzatú épülete. A szemben lévő sarkon épült meg az 1. szám alatt a szegedi Tanítói Internátus három emeletes épülete. Szeged városa a húszas évek végétől dédelgette egy nagyszabású első világháborús emlékmű megépítésének tervét. Az emlékművet kezdetben a Dugonics térre szánták, majd szoborpályázatot is hirdettek az ide szánt emlékmű tervezésére. Ezt a pályázatot Tápai Antal ellenében Lőte Éva nyerte, az ő emlékműtervéből került később megvalósult szoborként a két katonafigura alakja a Hősök kapujára.
Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminisztertől származik az ötlet, hogy készüljön a tér lezárásaként egy hatalmas ívvel a sugárút fölé magasodó kapuépítmény, amely összekötné a két sarkon lévő épületet. "Nem palotakaput akarok építeni, hanem városkaput, amely lezárja a Gizella tér nyugtalanságát (...) Kicsiny pénzzel, szűkös eszközökkel kell most szép dolgokat alkotni. Ezt a kaput úgy kell megcsinálnunk, hogy szimbóluma legyen a városnak, akár belülről az itthoniaknak, akár kívülről, a vasúton érkező idegenek számára."
Hóman Bálint vallás és közoktatási miniszter támogatásával épült meg később az eleinte "Palota Kapu" később "Város Kapu" néven emlegetett építmény. Ennek szobrászati díszítésére eredetileg öt szobrot terveztek, a tetejére a Boldogasszony szobrát, kettőt-kettőt pedig a Gizella-tér és a Boldogasszony sugárút pillérei felé. A belső boltívek díszítésre vonatkozólag Pogány Móric tervező építésznek is volt saját elképzelése a Hősök kapuja díszítéséről. Ő azt javasolta, hogy a boltívek alatt egy csipkés mozaik felhőzetbe illesztett erőteljes nyíl jelképezze a Kormányzó Szegedről történő elindulását. Pálfy István polgármester úgy vélte, ez csak magyarázattal lenne érthető a be nem avatottaknak. Az ő ötlete volt a felépíteni szándékozott szegedi hősi emlékmű építésének összekapcsolása a Tanítói Internátus munkálataival, és a Pogány Móric féle városkapu megépítésével, így egyszerre valósították meg az első világháború hőseire való emlékezést és a Kormányzó "magyar feltámadást" ígérő elindulása gondolatának megörökítését.
Pálfy József javasolta tehát, hogy az említett épületegyüttesben kapjon helyet Szeged első világháborús halottainak emlékműve. A neves fővárosi építész, Pogány Móric tervei alapján született meg végül az épület, amelynek kivitelezése szegedi építési vállalkozók munkáját dicséri. Az Erdélyi András és fiai cég, valamint Ottovay István nevéhez fűződik a nagyszabású építkezés kivitelezése. A város rangjához méltó monumentális építmény a Hősök Kapuja nevet kapta. Idézzük fel, hogyan is nézett ki akkoriban az épület az oda készült alkotásokkal. A homlokzatot a Gizella téri felőli boltív talpakra helyezett konzolokon Lőte Éva két katona-szobra díszítette. Balról a Halott jobbról az Élő katonáé. A Boldogasszony sugárút felől az épület majdnem teljes magasságáig érő zászlórudak között erkély épült, alatta a Porta Heroum felirat volt, két oldalán hexameteres ütemű felirat hirdette: "Haladás útja dicső múltból diadalmas jövőbe vezet". A tér felől középen szintén díszerkély volt látható, rajta a magyar címer, alatta a Porta Heroum felirat, a nagyboltív innen látható szegélyén pedig ez a hexameteres felirat látszott: "Hősi halált halt hű fiaink emlékét őrzi az élet."
A freskó elkészültének rövid összefoglalása a következő: 1936 februárjában Hóman Bálint kultuszminiszter erkölcsi, és anyagi támogatásáról biztosította a kezdeményezést, amely ekkorra már túlnőtt a város keretein, és országos jelentőségű üggyé vált. Itt jegyzem meg, hogy nem véletlenül, mert a kései világháborús emlékművek jellege a korább állítottakétól abban nagyon különbözik, hogy ezek már nem elsősorban a hősi áldozatra emlékeztettek, sokkal inkább a katonaerényekre, a hősi helytállásra, az emlékművek inkább háborús revansra buzdítottak, s ily módon beletartoztak már az irredenta politika eszköztárába. Nem volt véletlen tehát, hogy a freskó tematikáját így határozták meg: A freskóknak három témát kell megjeleníteniük, a háborús emlékezést, a hősi halottak dicsőítését és Horthy Miklós szegedi elindulását.
Ahogyan a szobrokéra, úgy az épület boltíveire szánt falképek terveinek elkészítésére is pályázatot írtak ki. A város polgárainak határozott kívánsága ellenére nem szegedi illetőségű művészeket bízták meg a vázlatok elkészítésével, ezért az Irodalmi és Művészeti tanácsot kérték fel a művek zsűrizésére és a döntés meghozatalára. A bizottság tagjai mások mellett rangos művészek voltak: Iványi Grünvald Béla, Szőnyi István, Pásztor János például. A bizottság döntése alapján Aba-Novák Vilmos festőművész nyerte el a megbízást.
Aba-Novák 1936 június 24-én hozta Szegedre terveit ismertette freskója koncepcióját és a korabeli híradások szerint megnyerte elképzeléseinek a város vezetőit. A kiváló restaurátori munkának köszönhetően ma ismét szemünk elé tárulhat Aba-Novák évtizedekig tetszhalálra kárhoztatott festői remeklése a háborús szenvedésekről. A monumentális falképek a keresztény mitológia tematikus kereteibe ágyazzák a háborús emlékezés vízióit. A művész három tematikus részre osztotta a felületet. Aba-Novák ismertetése alapján rendszerbe foglalva a freskó témáit, idézzük magunk elé a látványt. A fő téma a boltív tengelyébe került. Középen a feltámadt, ítélethirdető Krisztus hatalmas alakja látszik, aki a harsonás, ítélethirdető angyalok csoportjának apokaliptikus képletéből bontakozik ki. Ennek a freskórésznek "Jövőbe vetett hit" allegóriája a témája, a hitbéli remény festői megfogalmazása. A Tisza felőli boltíven festette meg a "Hit" allegóriáját, a háborús szenvedés apokaliptikus látomását. A kegyelet kifejezésének és a remény felkeltésének allegóriája ez a falkép részlet. A jeleneten vigasztaló lelkipásztorokat, az elesettekért gyertyát égető barátokat látunk, valamint fiaikat sirató özvegyeket, apáikat vesztett árvákat. Fülükbe örökké konduló lélekharang jajgat. Egyetlen hatalmas tragédia által érintetten egybeforrva hódolnak a hősök emlékének. Nemcsak emlékeznek, hanem szent esküvel fogadják, hogy a hősök nem ontották hiába áldott vérüket. Nagyítható kép Lejjebb katonasírok látszanak, friss fakeresztek, az egyik kereszt helyén rohamsisak, az ismeretlen katona arcának helyén mementóként a vörös felkiáltójel. Az eskütevő kéz azt szimbolizálja, hogy nemzeti hitünk életerős. Az egész csoport felett a két főangyal feliratos szalagot tart, mintegy megerősítve nemzeti fohászunk idézett sorával a gyászon felülemelkedő reményt: "Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért". A dongaboltozat város felőli oldalán a "Tett" allegóriája látható, két főangyallal, kezükben feliratos szalaggal lelkesítik a katonákat. A feliratos szalag a hit jelképét, a keresztet átölelve indul és magasodik az egész jelenet fölé. Ez olvasható rajta: "Magyarok! Hőseink áldozatos vére kötelez!" A rohamra induló katonák zárt csoportjának élén lovon a kormányzó, Horthy Miklós alakja magasodik. A vezér az élen halad, kardjával mutatja a célt és az irányt. A katonák lába alatt töviskoszorúk, talán szögesdrótakadályok fonadéka jelzi a tragikusan nehéz utat.
A mellékboltívek freskói később, a nagyboltíven megkezdett munkát követően készültek. Ezek szintén megrázó festői víziók, konkrét tematikus megkötésekkel készültek, s ilyen szerepükben egészítik ki a főboltíven látható három nagyszabású festői témát. Különösen érdemes a figyelemre a Háború keresztjét vivő katonák és a sírokba menetelők csoportja (ez utóbbi a gimnázium felőli boltív alatt még vakolat alatt rejtőzik). A már feltárt Tisza part felőli kisboltív alatt megtaláljuk Sárkányölő Szent György és Szent borbála alakjait, a Huszárroham nagyszerű festői feldolgozását a katonai bátorság, vitézség megjelenítését. A kisebb freskótémák pedig a szegedi ezredek csatahelyeit, jelvényeit, ereklyéit örökítik meg. Ezek egy része már szintén napvilágra került a Tisza felőli boltív alatt. A másik boltív alatt még mindig vakolat fedi a montellói fát és a freskófestésben közreműködők arcképeit. A gimnázium kapuja mellett két oldalt kardokat festettek és a kapu felett szalagon a magyar hiszekegy volt olvasható. Része volt az emlékműnek még a már említett két katonaszobor, a nevek felvésésére felszerelt emléktáblák, valamint a két kisboltív alatt elhelyezett bronz örökmécses és továbbá a díszes kovácsoltvas munkák.
Miként vélekedtek a kortársak, a zsűri tagjai a két pályázó műveiről és főleg Aba-Novák freskóiról? Idézzük a zsűri szakvéleményét: ".... A pályázati felhívás szerint... a falfelület olymódon volt festészetileg díszítendő, hogy az ábrázolt falfestmény speciális hangulat keretében kifejezője legyen a szegedi hősök emlékének, másrészt Magyarország főméltóságú kormányzójának Szegedről való diadalmas elindulását megörökítse. A Tanács megállapította, hogy ezen feladatot Aba-Novák Vilmos festőművész elgondolása teljes mértékben megoldotta, míg Márton Ferenc festőművész pályaterve kevésbé kifejezője a fent előírt speciális hangulatnak. A Tanácsnak fenti értelemben kellett határozni arra való tekintettel is, mert Aba-Novák Vilmos festőművész alkotása művészi megoldásában is teljes értékű és művészi alkotás a Hősök Kapuja díszítésére..."
Az 1-1 méretű kartonok 1936 júliusára készültek el, a július 27-i újabb műbírálat után augusztus elején a helyszíni munkát is megkezdte a mester. A hivatalos megbízás a középső boltozatra vonatkozott, ezzel szeptemberre készen lett. E munkán is együtt dolgozott Stefán Henrikkel. Részt vettek még a munkában Patay Mihály és Rozs János. Az oldalsó kisívekben található falképek valószínűleg egyéb közpénzekből készültek, mert ezekre a hivatalos bizottsági vélemény nem tér ki. Október elejére, összesen hat hét alatt Aba-Novák elkészült az egész freskóval, Közép-Európa akkoriban legnagyobb szabad téren látható falképével. Október végére Lőte Éva katonaszobrai is a helyükön voltak.
Az avatás ünnepe, az emlékmű üzenete
A Hősök kapuja avatását decemberre tervezték, de különféle megfontolásokból alkalmasabb időpontra, 1937. május utolsó vasárnapjára, a hősök emléknapjára halasztották. Pálfy József polgármester mondott köszöntőt, utána Hóman Bálint kultuszminiszter tartott avatóbeszédet. Eközben hullottak le a szobrokat fedő piros drapériák. Horthy jelenlétében történt az avatás, aki pálmakoszorút helyezett el, majd Aba-Novák Vilmos bemutatta művét a kormányzónak.
A Hősök kapuja az első világháborús emlékművek sorában megkülönböztetett figyelmet érdemel. Fontos körülmény, hogy a Hősök kapuja felavatására majd két évtizeddel a háború befejezése után került csak sor. Szegedi jellegzetesség lenne? Aligha, ugyanis a hasonlóan reprezentatív rendeltetésű világháborús emlékműveket Hódmezővásárhelyen (Pásztor János emlékművét) 1938-ban, a makóit 1929-ben, a pécsit 1932-ben, a debrecenit is 1938-ban avatták. A nagyvárosokban a jelentős emlékmű-tervekhez idő, pénz, bölcs megfontolás is kellett. Mire a megfelelő emlékállításra sor került, addigra már nem elsősorban a gyászra, a hősi áldozatra való emlékeztetés volt a legfontosabb szempont, hanem - az irredentizmus állampolitikai rangra emelkedésével összhangban - inkább a háborús leveretés feletti igazságtétel kifejezése, a harcra buzdításra.
A szegedi Hősök kapuja az emlékmű állítás tipikus példája. Nem kíván különösebb magyarázatot a mű tematikájában rejlő agitatív szándék. Ezt nemcsak az emlékmű feliratai igazoljál - ideértve a freskók feliratszalagjait is -, hanem az 1937. május 30-án tartott avatóünnepség szónokainak beszédrészletei is. Pálfy József polgármestertől idézem: "Az emlékmű helyéül azért nem választottuk megközelíthetetlen térségek temetői nyugalmát, mert az emlékezésből élet és erő sugárzik felénk, és nem a halál, hanem az élet kapuját akartuk szimbolizálni, amelyen keresztül a Vezér, itt a szeri puszta közelségéből új honfoglalás útjára vezeti a hont." Hóman Bálint kultuszminiszter avatóbeszédének egy részlete is pontosan megvilágítja a freskókkal a köznek szánt üzenet lényegét: "Hálánkat rójuk le azok iránt, akik egykor a magyar vitézség és kötelességtudás, a magyar tehetség és áldozatkészség erényével felfegyverkezve indultak el innen Szegedről a nagy küzdelembe, és helyüket mindig magyarán megállva, ifjú életüket adták a magyar eszményekért. (...) A szegedi térről kivezető utat beboltozó kapu - a Hősök kapuja - pedig legyen örök szimbóluma az élet kapujának, amelyen át egy új, tisztultabb élet felé vezet az út Horthy Miklós nyomában." Nos, mindezeket összevetve azzal, hogy a kormányzó jelen volt, hogy életében a freskón megörökítve örökléttel tisztelték meg, Aba-Novák tényleg papírhuszárosan festette rohamcsapata élére Horthyt tengerész uniformisban. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez a korabeli túlzó lelkesültség majd tragikus fejlemények elindítója lesz a freskóval kapcsolatos későbbi történésekben.
Az emlékhelyet nemcsak mérete, sajátos kialakítása, politikai szerepköre emeli ki a kétezernél több hazai világháborús emlékmű sokaságából, hanem az is, hogy ezúttal ritka művészi érték minősíti: Aba-Novák Vilmos hatalmas freskó-víziója. Az első világháborús emlékművek kényszerű emblématikus jelképhasználata jobbára csak szimbólum-közhelyek szobrászi vagy építészi megjelenítését tette lehetővé. Aba-Novák élni tudott a nagyszerű lehetőséggel, teljes értékű képzőművészeti alkotásban tette közkinccsé festői tudását, ihletett vízióját a háború apokalipsziséről. Tehette, mert magyar katonaként végigszenvedte az első világégés harctéri borzalmait. A freskó művészi értékelésére végre közvetlen tapasztalatok szerzésével nyílhat mód.
A Hősök kapuja utóélete A falkép megfestése óta 63 év telt el. A levéltári kutatások újabb adatokat pontosítottak a Hősök Kapuja történetének egyes részleteiről, de még ma is sok a bizonytalan részlet, melyek felderítése talán a restaurálás befejezéséig lehetséges lesz. Az egyik kritikus pont a freskó bevakolásának miértje és a falkép eltüntetésének pontos kronológiája. A miértre a kor politikai viszonyaiból következtethető a válasz.
A török hódoltság óta először az 1945-öt követő években esett meg történelmünkben, hogy a fennálló hatalom igyekezett minden olyat eltakarítani köztereinkről, ami nézetrendszerével ellentétes volt. A második világháborút lezáró békekötéseket követően megváltozott Magyarországon az államforma, megszűnt a korábbi állami-politikai berendezkedés, és ennek következményeként országszerte eltűnnek köztereinkről az előző rendszer köztéri jelvénytárát jellemző revíziós szimbólumok, s maradtak sok esetben az emlékművek építészeti részei vagy azok sem. A Horthy-korszak emlékműveinek eltávolítása állami akaratra történt. 1946-ban a 179-481/1946.sz. belügyminiszteri körrendelet intézkedett "...a királyt ábrázoló, vagy a volt királysági államformára utaló" művek eltávolításáról. Ezt 1948. január 3-án újabb BM-körrendelet követte (648.420/1948.III.I-2.) arról, hogy "...fontos állami és önkormányzati hatóságok épületeiben... még mindig találkozunk oly szobrokkal, arcképekkel, feliratokkal, ...amelyek a múlt rendszer rossz emlékű, népellenes beállítottságú és működésű vezetőit és köztisztviselőit örökítik meg, vagy a velünk most baráti együttműködésben álló szomszéd államokkal szemben uszítást tartalmaznak... Ezeknek a fenntartása nagymértékben ellenkezik népi demokratikus fejlődésünkkel és közfelfogásunkkal, s ugyanakkor akaratlan segítséget szolgáltat dolgozó országunk azon ellenségeinek, akik a földbirtokosok, nagytőkések, háborús gyújtogatók és népnyúzók múlt rendszerét szeretnék visszaállítani."
Az emlékmű eltávolítások indítékai ebből világosan kiolvasható. Az is, hogy kiknek áll érdekében. A 86.843/1947 VKM sz. rendelet tételesen felsorolja, hogy milyen tematikájú képek, szemléltető eszközök távolítandók el az iskolákból. Nagyjából ezt a mintát alkalmazták az emlékművek esetében is: "...eltávolítandók: 1. az irredenta célzatú képek és térképek, 2. az ellenforradalmi vonatkozású képek, 3. a múlt politikusainak, vezető tisztviselőinek képei, szobrai, 4. a háborús uszító képek, 5. a megszüntetett intézményekre (királyság, csendőrség stb.) emlékeztető képek, 6. a Habsburg-magyar közösséget illusztráló képek, 7. az ellenforradalom külpolitikáját népszerűsítő képek."
Az emlékműbontások elérték városunkat is. Szeged a Horthy-érában az emlékművek tekintetében - a Délvidék védbástyájaként, határ menti létre kárhoztatott szellemi erődítményként kitüntetett szerepet kapott. Nem véletlen, hogy a korszak politikáját reprezentáló emlékművek, jelképek 1946 tavaszától rövid idő alatt eltűntek a város köztereiről, középületeiből. A városkép hangsúlyos és kitüntetett eleme volt a Hősök kapuja a freskókkal. A politika megváltozását és az emlékművek sorsába történő direkt beavatkozást hűen illusztrálja, hogy 1946 februárjában Aba-Novák Vilmos Hősök kapuja freskóján előbb csak Horthy alakját meszelték le, majd 1946-ban az egész felületet. Nyilván nem kelthették a meszelést elrendelők "jó hírét" az árulkodó fehér mészfelületek, ezért végleges megoldáshoz folyamodott a hatalom. Állítólag egy restaurátor szakszerű irányításával szürke, cementes vakolattal fedték be. Az emlékművet megfosztották felirataitól és díszítményeitől is. Mindössze a "Porta Heroum" felirat és a két katonafigura maradtak eredeti helyükön.
A restaurátor részvételét a kutatások - úgy tűnik - nem igazolják. Szelesi Zoltán Szeged képzőművészetéről írt könyvének egyik lábjegyzetéből eddig úgy tudtuk, hogy a levakolásban közreműködött Devich Sándor restaurátor, aki ebben az időben Szegeden dolgozott. Pontos szerepét ez ügyben nem sikerült kideríteni, de feltehetően neki köszönhető, hogy a jelen munka keretében feltárt Aba-Novák portré szinte teljes épségben megmaradt. Devich Sándor özvegye visszaemlékezése közreadásával módosította az eddig legendaként elterjedt történet igazságtartalmát. Férje 1945 után már nem élt Szegeden - ahol korábban rajztanárként dolgozott -, így a falképek levakolásában nem vett részt. Később - az ötvenes évek elején - a Szépművészeti Múzeum restaurátoraként, több kollégájával együtt utazott Szegedre a falképek vizsgálatára. Szomorúan állapították meg a festmények teljes levakolását, elpusztítását. A Szépművészeti Múzeum irattárában végzett kutatás írásos dokumentumokkal nem támasztotta alá az elmondottakat, de a múzeum dolgozói közül is volt, aki emlékezett az esetre.
A Hősök kapuja a levakolással meggyalázva, rendeltetésétől, szerepétől megfosztva felerősödő gyászos szürkeségével komor hangulatú mementóként nehezedett rá a későbbi évtizedek szegedi városképére. Az emlékezetében az idő múlásával halványult a freskók emlékképe. Fogyatkoztak a szemtanúk, alig maradt hiteles és jól hasznosítható fénykép a freskókról, színes pedig - úgy tudom, - egyáltalán nem. Ha nincs Vinkler László érzékletes leírásokkal, megjelenítő erővel teljes láttató tanulmánya Aba-Novák remekéről, akkor aligha lettek volna elegendő számban érvek a freskó kibontására. A freskók és a Hősök kapuja történetének ez már a legújabb kori fejezetébe tartozik.
Az emlékmű csonkán is az maradt, aminek rendelték: az első háborús áldozatok emlékhelye. A kommunista hatalom évtizedeiben voltak elvetélt kísérletek arra, hogy az emlékhely végleg megfosztassék eredeti rendeltetésétől. Olyan átalakítási elképzelésekkel szembesültem még a hetvenes évek elején is a Városházán képzőművészeti és kulturális területen állást és hivatalt vállalva, amelyek akkor, tapasztalatlan fiatalemberként is elképesztettek. Volt elképzelés arra, hogy eltávolítsák a katonaszobrokat, és a rendszer ideológiáját kifejezőkkel cseréljék le. Egy másik terv szerint az ünnepi játékok főkapujává alakították volna át az épületet. Ebből csak az valósult meg, hogy évekig lengett az épület tetején a nyári játékok zászlaja. Arra konkrét tervek is születtek, hogy felszabadulási emlékművé "lényegüljön át" az egész épület. Néhány szegedi művészt megkörnyékeztek a feladattal. Becsületükre válik, hogy rendesen elszabotálták a felkérést. A történeti igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hetvenes évek végétől már a városháza akkori vezetőinek körében is megfogalmazódott a Hősök kapuja rehabilitációja, az, hogy milyen felelőssége lehet a szakembereknek egy ilyen kérdésben, arra csak egyetlen, de nagyon fontos momentumot idézek fel. Supka Magdolna 1986-os - Délmagyarországban megjelent - nyilatkozatát, amelyben a freskó értékei mellett tört lándzsát és a Horthyt érintő freskórészletről pedig valós szerepének megfelelő ítéletet fogalmazott meg. A szakértő műítészre hivatkozva mi, szegediek ezt a hiteles véleményt citálhattuk a freskó kibontása érdekében. Mint ma már mindenki tudja: nem hiába.
A szegedi Hősök kapuja valóban több annál, mint városképi jellegzetesség. Léte, története nélkül nincs szegedi múlt és nem lenne jövő sem. Azt nem a szegedi ember elfogultsága mondatja velem, hogy nincs magyar kultúrtörténet sem.
Forrás: Tóth Attila: "Egy új, tisztultabb élet felé" - A Hősök kapuja építészeti és helytörténeti jelentősége (részlet)
