Újfalurét Ravatalozó, Kállósemjén
Makoveczet kereste meg kápolnát kérő levelével egy idős tüdőgyógyász, Szilágyi János bácsi. Ő pályázatnak írta ki a nála tanuló fiatal építészeknek. Makovecz, Turi, Siklósi volt a zsűri, ők az én épülettervemet választották és Terdik Bálint kerítéstervét.
Halál, utána feltámadás. Felhagyott, majd rehabilitált temető. Alföld, por, örökké építés, majd pusztulás.
A temető kis fája kétfelé ágazik, a kis favállba odatette valamikor valaki a sírról leesett galambdíszt.
Az épület felnagyított koporsó, kelet-nyugat tengelyű. A mennyezeten rombuszforma nyílás, felette harang, felette pedig éppen elszáll az a bizonyos galambmadár…
- Miért, nem? Te másként gondolod?
Kunkovács Lászlónál olvastam egy jakutföldi fotója kapcsán később: „Lélekküldő fa, melynek végébe régebben madárfejet faragtak. A meghalt emlékére egy villásan elágazó fiatal fa nyergébe úgy szorították be a faragványt, hogy az délre, a sztyeppei őshaza irányába mutasson. A növekvő fa mind magasabbra emelte a lelket jelképező fát.
A mi fába nőtt madarunk kelet felé néz.
Őrfi József
