Szabó Ervin Könyvtár - Wenckheim-palota
A fővárosi könyvtár főépülete az egykori Wenckheim-palota. Építtetője Wenckheim Frigyes gróf (1842-1912), a múlt századvég ismert arisztokratája, 120 000 holdas nagybirtokos, országgyűlési képviselő. Feleségével, Wenckheim Krisztinával nagyszabású jótékonysági akciókat folytatott, jelentős építtető volt. Ókígyósi kastélyukat Ybl Miklós tervezte, pesti palotájuk építését pedig Meinig Artúrra, a főúri rezidenciák specialistájára bízták.
Az 1887-ben megkezdett építkezés helyszíne egyszerre szokatlan és érthető. Szokatlan azért, mert a hegyesszögben összefutó Baross és Reviczky utca sarka látszólag nem alkalmas monumentális palotának, logikus azért, mert a hely része - még ha a széle is - az ekkorra már kifejlődött mágnásnegyednek.
A Belső-Józsefvárosban, a Nemzeti Múzeum háta mögött az 1860-as évektől kezdődően épült ki a palotanegyed, a pesti Faubourg St. Germain. A főleg neoreneszánsz, később neobarokk stílusú épületeket a legnevesebb arisztokrata családok számára emelték, a legtöbbet az 1870-80-as években.
A szászországi származású Meinig Artúr (1853-1904) egy itteni palotaépítkezés kapcsán került Magyarországra, s telepedett le. Hamarosan a magyar arisztokrácia kedvelt építészévé lett, féltucatnyi kastély mellett mintegy 20 jelentős palotát, székházat és reprezentatív bérházat emelt. A Wenckheim-palota mellett legismertebb alkotása a Stefánia úti Park-club.
Drezdai tanulmányai, ottani és bécsi tapasztalatai szinte predesztinálták arra, hogy a barokk stílushoz vonzódjon, ami megbízói zömének is megfelelt. A Wenckheim-palota életművének, s a hazai neobarokk palotaépítészetnek is egyik fő alkotása.
A trapéz alakú teleknek a legkeskenyebb oldala néz a Kálvin tér felé. Mivel ez a fő nézet, itt kellett kialakítani a főhomlokzatot. Meghatározó motívuma a félkör alaprajzú, pavilonszerű, magastetős középrizalit, amely az utcakép domináló eleme. Földszintje három nagy íves nyílással áttört kocsiáthajtó. Itt van a palota főbejárata. Egy további kapu- a jelenlegi olvasói bejárat - a kétemeletes Reviczky utcai oldalhomlokzaton nyílik. A palota egyébként egyemeletes, de emelt földszintje és nagy belmagassága miatt magasabbnak hat.
A homlokzatok teljes egészében kőből készültek és - a főhomlokzatot kivéve - aránylag egyszerűek, csak a nyílás-keretelések díszítik őket. A rizalitot pilaszterek tagolják, a főpárkányt a Wenckheim-címer, a kupolaszerű tetőidom csúcsát pedig kilencágú korona ékíti. Különösen díszesek a kocsiáthajtó vaskapui és rácsai, előrevetítik az épületbelső gazdag kialakítását.
A főkapun át az előcsarnokba jutni, ahol a boltozatot hordozó négy díszes oszlop között márványlépcső vezet a magasföldszintre. Indításánál márványputtók tartotta kandeláberek állnak. A magasföldszinten rövid vesztibül után a háromkarú főlépcső következik. Alsó karját szokatlan kariatidák, szakállas törpék tartják.
A lekerekített sarkú téglalap alaprajzú lépcsőháznak nemcsak rokokó díszítése, ablaktalan oldalfalainak lugast idéző ornamentikája kelt barokk atmoszférát, hanem a tér- és a fényhatás is: az üvegezett felülvilágítón beáradó erős fény. A lépcső a pihenőnél kettéválik, majd ellenkező irányban folytatódik, hogy karjai a vesztibül feletti erkélyen ismét egyesüljenek. Az itteni előtérből három irányba nyílnak ajtók. A középső a fogadóterem, az előcsarnok fölött és a főhomlokzati rizalit emeletén kapott helyet, miként a kastélyépítészetben szokásos. Két oldalán egy-egy boudoir, jobbra az arany-, balra az ezüst szalon található. Utóbbiból - már a Baross utcai oldalhomlokzaton - a kis táncterem nyílik, amögött a nagy táncterem helyezkedik el. A kettő közötti karzaton volt a zenekar helye, amely innen mindkét irányba játszhatott. A nagy táncterem új léptéket jelent az előzőekhez képest, mind méretében, mind a díszítés gazdagságában.
Itt nincsenek nagy, sima felületek a faltagoló stukkókeretekben, az ornamentika a tagozatokat és a mennyezetet egyaránt elborítja, csak a lábazat felé csendesedik kissé. A hosszoldalt az ablakokkal szemben három hatalmas nyílás töri át, mögöttük a teret tágító nagy tükrök vannak a folyosón, mely eredetileg a táncosok pihenésére szolgált.
Eltérő karakterük dacára az eddigi termek egységes stílusúak voltak, a XVIII. század barokk palotáit idézték. A nagy táncterem mögötti egykori ebédlőterem az U alakú teremsor átellenes végén, s a grófnői boudoirból nyíló dohányzó kiképzése eltér ezektől. Falaik és mennyezetük faburkolatos, színhatásuk sötét, ami erős kontraszt a szomszédos termek fehér-arany színvilága után. Az ornamentika itt is roppant gazdag, de nehézkesebb, súlyosabb, mint amott. Az egykori dohányzó karzatára fa csigalépcsők vezetnek föl.
A dísztermek sorához mára eredeti állapotukban fenn nem maradt enteriőrök csatlakoztak: az ebédlőteremhez további kisebb étkezők, a dohányzóhoz a grófnő privát helyiségei. A gróf lakosztálya a földszinten helyezkedett el. A hátsó szárnyban, illetve a második emeleten a személyzet lakóhelyiségei, illetve a konyha és egyéb kiszolgáló funkciók kaptak helyet.
A Wenckheim-palota a neobarokk palotaépítészet remeke. Tervezője ügyesen használta ki a kedvezőtlen telekadottságokat, s élt a bőkezű építtető adta lehetőséggel. Gazdagon díszített palotáján a külsőt drezdai barokk, a belsőt XV. Lajos-stílusban tervezte, összhangban egymással. 1889-es megnyitása óta az egyik legszebb palotaként tartották számon. Tánctermeiben egyszerre ötszázan fértek el, tágassága és gazdagsága udvarképessé tette: az uralkodó is megfordult itt. Az építtető halála után a palota másfél évtizedig a család tulajdonában maradt.
A Tanácsköztársaság idején az épületet kisajátították, előbb az asztalosok szakegylete, majd a proletár múzeum számára. Egy időre a Budapestet megszálló román hadsereg foglalta el, majd politikai pártok (később újságírók és művészek) klubja működött az épületben.
1926-ban került szóba, hogy az eladásra szánt épületet a Fővárosi Könyvtár számára megvásárolják, melynek tervezett palotája az I. világháború miatt nem épülhetett meg. A palota e célra való alkalmasságát sokan vitatták, de a főváros 1927-ben megvásárolta az épületet. Az átalakítás négy évet vett igénybe, a könyvtár 1931-ben nyílt itt meg. A reprezentatív térsort lényegében változatlanul hagyták, a raktárakat és a munkaszobákat a lakó- és kiszolgáló helyiségek helyén alakították ki.
A nagy táncteremből lett az olvasóterem, az ebédlőből a folyóiratterem, a kis táncteremből a katalógus-, az ezüst szalonból a referenciaterem. A fogadótermet először kiállítóteremnek rendezték be, az arany szalont a Budapest Gyűjtemény, a dohányzót a Keleti Gyűjtemény kapta. Az átalakítás ezekben a helyiségekben elsősorban az enteriőrökbe illő bútorzat elhelyezését jelentette, amit különösen a folyóiratteremben sikerült a régi faburkolathoz illeszkedően megoldani.
1998-ig a főváros könyvtára - néhány felújítástól, átalakításoktól eltekinve - változatlan körülmények között működött az egykori főúri palotában.
1998 és 2001 között megtörtént a Központi Könyvtár rekonstrukciója, amelynek során létrejött egy funkcióiban és szolgáltatásaiban korszerű nagyvárosi könyvtár.
