Tűzoltólaktanya, Zenta
Lajta Béla lechneri korszakának egyetlen fennmaradt alkotása az 1903-ban önállóan tervezett zentai tűzoltólaktanya. Az 1874-ben alakult, Zenta társadalmi életében is jelentős szerepet játszó tűzoltóegylet elhelyezése 1900 körül már sem az egyesület igényeit nem elégítette ki, sem az értékes tűzoltó-felszerelések karbantartását nem tette lehetővé. Az egylet ezekben az években több laktanya-tervezetet is a városi képviselők elé terjesztett, amelyek a szükséges szolgálati helyiségek létesítésén túl az egyleti élet számára is megfelelő tereket kívántak biztosítani. Az építés költségeit egy hosszú lejáratú hitel révén úgy törekedtek előteremteni, hogy a korszerű laktanya létesítése a városnak se okozzon túlzott anyagi megterhelést. Az egylet által javasolt megoldást a városi közgyűlés 1902 márciusában el is fogadta, a laktanyaépítés ügyét erősen hátráltató pártpolitikai konfliktusok miatt az építkezés azonban csak 1903. október 5-én indulhatott meg. Hajdú Dezső tűzoltó-főparancsnok Lajta Bélával állítólag az építési kölcsön ügyében a fővárosban járva ismerkedett meg, az építész nevére tervpályázati sikerei okán azonban akár már Zentán is felfigyelhettek. A 33.050 korona költségen meg-valósult, 1904. június 29-én nagyszabású ünnepség keretében felavatott épület praktikus volta, művészi megformálása, szolid és gondos kivitele általános tetszést aratott.
A zentai tűzoltólaktanya három különálló, eltérő funkciókat befogadó épületből áll. Az utcai front két kisebb pavilonja közül a keletiben az egyleti „szórakozási helyiségek” kaptak helyet: a nagyobbik szoba legénységi játékteremként, a csatlakozó íves alaprajzú helyiség az egyesületi könyvtár olvasószobájaként szolgált. A nyugati épület fogadta magába a parancsnoksági helyiségeket: a tanácstermet valamint az ívelt alaprajzú tiszti őrszobát. A szolgálati helyiségek nagyobb tömbje a telek belsejében kapott helyet.
A pavilonok homlokzatainak a jellegadó motívumai a lábazat, a nyíláskeretek, az oromzat és a zárópárkány indázó, egybefonódó vakolatszalagjai. Ezeket a – többi vakolt falfelülettől színükben és textúrájukban is eltérő – vakolatsávokat a lábazat feletti zónában egy keskenyebb, laposabb, csipkeszerűen áttört részletekkel gazdagított szegély is kíséri. E megoldás mellett a laktanya részletformái is Lechner Ödön 1900 körüli műveit, a budapesti Postatakarékpénztáron túl különösen a Deutsch-testvérek szegedi bérházát idézik.
A zentai tűzoltólaktanya igen takarékos, minden drágább burkolóanyagot nélkülöző kivitelét az igényes tömegkompo-zíción túl a finom és innovatív részletképzés ellensúlyozza. Bár az építtető és a kortársak az épületet egyértelműen „magyar stílusúnak” tekintették, az épületen a népművészeti formák csak rendkívül átszűrt, absztrahált módon jelentek meg. A lángnyelv-szerű vakolatdíszek, ajtóvasalások, a toronycsúcsok kakasfigurái révén a részletképzés inkább az épület funkciójára törekedett utalni. A népművészeti inspiráció legközvetlenebb módon a mára elpusztult, temetői kopjafákat idéző faragott faoszlopokból összeállított bejárati kapun jelent meg.
A stilizáltabb, elvontabb részletképzésen túl a tűzoltólaktanya Lechner műveiétől eltérő, sajátosan lajtai karakterét a kis méretekben is monumentális hatásra törekvő komponálásmód adja. A zentai együttes egyes elemei ugyan – Lechner kisebb épületeihez hasonlóan – funkcionálisan indokolt módon festői, aszimmetrikus felépítésűek, ezekből azonban Lajta egy az utcáról, a középtengelyből nézve szimmetrikusnak tűnő, monumentális tömegkompozíciót alkotott.
A harmincéves Lajtát első megvalósult középülete, a zentai tűzoltólaktanya már építészi képességeinek teljében mutatja, aki a szűkre szabott kereteken belül is képes funkcionálisan jól szervezett, igényes és újszerű megjelenésű alkotást létrehozni, illetve aki az épülettípus konvencióit és a választott lechneri formanyelv eszköztárát is önálló módon tudja alakítani.
A szöveg és a képek a Lajta Béla Virtuális Archívumból származnak.
