AVAS Egyházegyüttes kollégium
Ferencz István fő műve a miskolci egyházi oktatási épületegyüttes (1990-2000).
A megbízást pályázaton nyerte, s a korábbi munkához hasonlóan itt is az elvárásokon túlmutató feladat teljesítése volt az igazi kihívás.
A Miskolc Avas dombján épített paneles lakótelepen több mint tízezer ember lakik. A lakótelep centruma soha nem épült meg, és az Önkormányzat ezt a területet ajánlotta még a bencések illetve a görög katolikus egyház számára.
A rendszerváltás után lehetőség nyílt arra, hogy új templomok és egyházi épületek épüljenek azokban a városokban, ahol korábban politikai okokból erre nem volt lehetőség.
Az avasi együttes már a méreteiből következően is több mint egyházi intézmény: a hatalmas városrész centrumává kellett válnia. A gimnázium épületei laza keretet vonnak a súlypontban álló templom köré. Az elemek kis törésekkel kapcsolódnak egymáshoz a terület térbeli adottságaihoz és a völgyre nyíló kilátáshoz alkalmazkodva. Az épületek által körbezárt terek egy hirtelen kinőtt város karakterét idézik.
Az együttes első eleme a templom volt, a huszadik századi magyar templomépítészet egyik legkülönösebb, legelgondolkodtatóbb példája.
Az alaprajz a klasszikus keresztény térforma, a félköríves szentélyzáródású román-kori falusi plébániatemplom rendszerét idézi. A szentély tere és a hajó egyetlen csarnoktér – a diadalkapu záradéka hiányzik – a teret síkfödém zárja. A szentély sötét, csak a tengelybe illesztett bevilágító nyílások által kirajzolt kereszt motívum enged be némi fényt. A modern templomoktól eltérően a falak vastagsága nem a terhekből racionálisan számított minimális keresztmetszet, hanem egy méter körüli, ami különleges lehetőséget teremt a belső tér formálásában. A vastag falakat belülről reliefszerű plasztikává formálta a tervező, kihasználva, hogy közel méteres üregeket lehet a tömör faltestbe vájni.
A megrendelők – akik „modern”, világos teret szerettek volna – ragaszkodtak a sok fényhez, a tervező viszont a szentély terét mindenképpen mély tónusban akarta tartani, ezért a bejárati homlokzatot nyitotta fel a fény számára. A homlokzat síkjánál mélyebbre húzott bejárati falat deszkázat és üveg kombinációjával kialakított könnyűszerkezettel zárta le, ami a béllethez hasonlóan befelé szűkülő nyílásba helyezve az ideiglenesség hatását kelti. Mint a Beauvais-i katedrális félbehagyott homlokzata, egyszerre idézi a vállalkozás heroizmusát és a folytathatóság képzetét. Ezt a hatást erősíti a vastag, plasztikusan formált falak fölé feszített, acélgerendákra fektetett, előregyártott vasbeton elemekből kialakított kazettás rajzolatú mennyezet is, amely a falcsatlakozás mentén elemelkedik a fal peremétől és lebegő hatást kelt: mintha ezeréves falak fölé emeltek volna modern védőtetőt. Az idő fogalmával való rendkívül rafinált játék – a historizálás gyanúja nélkül – a miskolci templom vezérmotívuma. Erről szól a faltestek megdolgozása, a templom belső terének leglátványosabb motívuma is.
Ferencz István egyszerűen „türelmetlenségnek” nevezte ezt a gesztust: a templom lényegéhez tartoznak az évszázadok, a pusztulás és építés architektúránál erősebb formáló erői. Az avasi templom belső terének kialakításában az eredeti szándék szerint a már kész falakat az építész és munkatársai a saját kezükkel bontották, vájták volna vissza, mint egy barlangot. A hatalmas méretek végül oda vezettek, hogy egyszerűbben kivitelezhető megoldást kellett választani: a falazat plasztikáját nagyvonalakban megtervezték és ennek megfelelően, mint valami képzőművészeti alkotást falazták ki sok improvizációval az építés közben. A plasztikus falfelülettel egyenértékű motívum az oldalfalakat megnyitó körablak, amely szándékosan nem a főhomlokzatra került. A hatalmas méretű töredékes nyílás, mely a gyóntatószék (a bűnök kéménye) motívumával ütközik, a külső homlokzaton is töredékesen jelenik meg, és a kerete elvész a fal tömegében, mintha már több átalakítást is megért volna.
A külső homlokzat erőteljes, masszív tömegét számtalan apró motívum, a téglafalazat párkányainak, sarokrészleteinek eldolgozásából következő artisztikus megoldás oldja a falazat szellőzését biztosító egyedi kerámiarácsok hálózatával együtt.
„Az építés ember-építéssel kezdődik” tanította a Mester (Plesz Antal) és az avasi templom esetében ez szó szerint meg is valósult. A kivitelezést olyan kőművesekkel kellet elkezdeni, akik korábban panelházak betonfelületét glettelték évekig. Aszal, fehér terítő a sártenger közepén, bor a kezekbe és szózat az emberekhez, hogy tudják, nem akármit, hanem templomot fognak építeni. Hogy megértsék, munkájuk valakinek tényleg fontos, és művük túléli őket. Ezt íróasztal mellől irányítani nem lehetett volna, ehhez a tervezőnek ott kellett lennie. Fizikailag és lélekben egyaránt. Ez az „ott lenni”, ez Ferencz István építészetének a kulcsa.
A miskolci együttes, súlypontjában a templommal nem absztrakt módon bánik a történelemmel és az idővel, hanem e kettő, maga a történelem és az idő a tervezés alapkérdése, ők a megbízók, akikre és amire a tervező feszülten figyel. És nem csupán valamiféle ösztönös természetességgel nyúl az azonos kéz tervezte, vagy a „nőtt” városközpont és a szakrális tér témájához. Tudatos építészeti választások és döntések hierarchiájából épül fel egy jelrendszer, amely túlmutat az egyes elemek jelentésén. Szekularizált korunkban a vallásosság is világiassá vált, de e civilizált, szenvedélyek nélküli hit, mintha éppen ilyen viszonyban volna a vallással, mint ez a templom a középkor szent helyeivel. Ferencz nem állítja, hogy tudja, milyen egy templom, de elhiteti, hogy tudja, mi benne a fontos. Kaphatunk többet ma egy épülettől?
Masznyik Csaba építész