Fonciére-palota, Budapest
Terézváros fő ütőere a 19. századig a Király utca volt, ez kötötte össze a Belvárost a külsőbb területekkel és a Városligettel. Bár a Király utcán még villamos is közlekedett, keskeny vonalvezetése miatt a század közepére már nem volt képes a megnövekedett forgalom kiszolgálására. Ezen kívül Terézváros zsúfolt beépítettsége elzárta a természetes légáramlásokat, így tovább nehezítve az amúgy is egészségtelen és zsúfolt városrész helyzetét.
A Pesti Hírlap 1841. évi 18. számában jelent meg Kossuth Lajos "Mire van szüksége Pest városának, hogy magára fővárosi alakot öltsön?" című írása, melyben a Városerdőig nagy fasorok ültetését kívánta. "Mi szép és kényelmes leend a pestiekre nézve ez árnyas fasorok közt a Lánchídtól kezdve egész a Városerdőig mintegy parkban sétálni s kocsizni, kikerülve a szűk ronda Király utcát s annak unalmas vég nélküli házsorát."
A problémák orvoslására vetette fel gróf id. Andrássy Gyula miniszterelnök egy új sugárút építésének tervét (Már a reformkorban is gondoltak egy új út létesítésére itt, lásd keretes cikk). Eleinte néhány képviselő ellenezte a tervet, mivel az új sugárút gyakorlatilag nem kapcsolódott az akkori országutakhoz. Végül 1870 decemberében a képviselőház rábólintott a tervekre, és 1870. évi LX. törvénycikkben a Sugárút építésével kapcsolatban a terület megszerzésére és kiépítésére 6,7 millió koronát, a kisajátításokra pedig további 9,7 millió koronát szavazott meg, mely utóbbi összeg az újonnan kialakítandó telkek eladásából visszafizetendő volt. Bár a Sugárút építése 1871-ben elkezdődött, a kivitelezéshez szükséges pénzügyi háttér megteremtésére csak 1872. március 9-én sikerült a hitelszerződéseket megkötni. Közben a kormány 1871-ben egy újabb grandiózus ötlettel állt a Képviselőház elé: a Nagykörút tervével. A két grandiózus új út egy akkor még gödörként tátongó nyolcszögletű téren – az Oktogonon – találkozott.
Bár az útpálya hamar elkészült, a házak lassan épültek. Az építkezés kezdetén a korábbi zegzugos környéken leromboltak számos házat, így mintegy tízezer ember hajléktalanná vált átmenetileg. Az eredeti tervek szerint a Sugárúti épületeknek 1872-től 5 éven belül el kellett készülniük, a környező utcák házainak felhúzására 10 évet szántak. Az épületek tervezésével többek között Ybl Miklóst és Linczbauer Istvánt bízták meg. Az új út egységes eklektikus-neoreneszánsz stílusa ennek is köszönhető, nem csupán annak, hogy épületei egyazon időszakban keletkeztek.
Az 1873-as gazdasági válság lelassította az építkezéseket, sőt 1876-ra több vállalkozó vissza is adta a Fővárosnak a telket, mert nem tudták időben teljesíteni a szerződéseket. Ekkor ismét nagyszabású építkezési hullám vette kezdetét – immáron nem pénzügyi vállalkozókkal, hanem a felső-középosztály, illetve főurak részvételével: az első telektulajdonosok között volt többek között Szili Kálmán, Szemlér Mihály, gróf Erdődy István, gróf Keglevich Ilona, gróf Dessewffy Aurél, gróf Zichy Jánosné. Ők főleg a Sugárút legkülső részén, a villanegyedben építkeztek.
"A Sugárút beburkolása annak egész hosszában ma [augusztus 23-án] befejeztetett. A burkolatnak még Szt. István ünnepe előtt kellett volna elkészülnie. (...) A Sugárút mellékutczáiban fekvő s a főv. [fővárosi] közmunkatanács tulajdonát képező ingatlanságok előtt a járda elkészítése a következő utczákban rendeltetett el, u. m. [úgymint] a Rózsa, Szív, Révay és Dobó utczákban, s ezeknél a munkálatok néhány nap alatt meg fognak kezdetni, az Izabella és Vörösmarty utczákban, minthogy ott a feltöltés még egészen nem eszközöltetett, a járda lerakása később fog foganatba vétetni" – Pesti Napló 1876. augusztus 24.
A Fonciére Biztosító Társaság (a XIX. század második felétől egészen az államosításig működött nálunk) 1881 februárjában hirdetett pályázatot a mai Andrássy út és Bajcsy-Zsilinszky út sarkán lévő telkének beépítésére. 58 pályamű futott be hozzájuk, ebből négyet díjaztak (Quittner Zsigmond, Lechner Ödön, Feszty Adolf és Pártos Gyula), de végül Feszty kapta meg a megbízást. Egykori hatalmas kupolája elpusztult a világháborúban, és nem építették újjá, a korábban előtte állt Hermész-szobor - mely Szász Gyula alkotása - viszont 1990 óta megint ott van a ház ormán.
Államosítás után az épület a sarki antikvárium miatt vált ismerté. Ebben a házban élt és dolgozott Komor Vilmos (1895-1971) a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere.
A lépcsőházba lépve rögtön érezzük, hogy nem egy klasszikus bérházban vagyunk. Az előtérben antik jellegű szobor, a postaládákat ízléses lámpa világítja meg, a lépcsők szélesek – föléjük arany és bronzszínű boltívek hajolnak. Bármilyen közintézményt el tudnánk itt képzelni, de a lakásokon kívül ehelyett a szokásos irodák és egy hostel foglalnak helyet.
