Kós Károly Általános Iskola, Budapest
A XVIII. században szinte az egész Városmajor kaszáló volt, az Ördög-árok árterületének számított. A közel százezer négyzetméteres kiterjedésű helyen gróf Daun József városparancsnok majort épített és kertészetet létesített. A földszintes, kastélyszerű, barokk jegyeket hordozó épület lett a Kós Károly Általános Iskola elődje, amikor a főváros oktatási célra hasznosította: 1903-ban Községi Elemi Népiskolát hozott létre négy vegyes osztállyal. A környéken folyó lakásépítkezések miatt 1907-re megnőtt a gyerekek létszáma, az iskola 6 osztályossá vált, a tanárok kénytelenek voltak váltakozva tanítani.
Az évtized végén lebontották az épületet, mert a kétszáz éves ingatlan szűknek, elavultnak bizonyult. Az új iskola felépítésére két fiatal szakember, Györgyi Dénes és Kós Károly kapott megbízást. 1909–12-ben a főváros átfogó iskolaépítési programot valósított meg, és az ennek keretében létesülő 55 nagyobb intézmény egyike a Kós Károly Általános Iskola volt.
Az építkezés 1910 augusztusában kezdődött, az épületet 1911. november 11-én adták át, Drumka József építőmester tizennégy hónap alatt lebonyolította a kivitelezést. Induláskor 332 tanuló (külön leány- és fiúosztályokban) és 30 óvodás volt az intézmény tagja, illetve egy ipari tanonciskola is megkezdte működését fiúk számára. A szecessziós stílusú épület a századforduló utáni évek Budapestjének egyik legmodernebb és legeredetibb általános iskolája lett. Tizenkét tanterem, rajz-, ének- és tornaterem, valamint tanári szoba, altiszti lakás, napközi otthon kapott helyet benne. A folyosókon ízléses kis szökőkutakat helyeztek el, a belső tereket az Iparművészeti Társulattól rendelt népies kézimunkákkal díszítették.
Az első világháború kirobbanása után, 1914-ben az iskola hadikórház lett. A tanulókat a közeli Mayer Ferenc Fiúárvaházban (ma: Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola), valamint a Marczibányi téri iskolában helyezték el. Csupán 1916-ban költözhettek vissza.
A Községi Elemi Népiskola is segítséget nyújtott, amikor más intézmények kerültek szorult helyzetbe. Az 1934–35-ös tanévben átvették és az iskolaépületben helyezték el a Tabánból városrendezési okok miatt lebontott Fehérsas téri Községi Polgári Fiúiskola hét osztályát és igazgatóságát, megváltoztatva a nevét is: Városmajor utcai Községi Polgári Fiúiskolára. Ez tehát önálló intézményként működött az elemi népiskola mellett, azonos épületben.
1944-ben az iskola környékén is komoly harcok folytak, az udvari szárny az ágyúk kereszttüzébe került, a tornaterem feletti kilenc tanterem romhalmazzá vált. A háború alatt az épen maradt részt ismét kórházként használták, 1945–46-ban a (48-ra befejeződő) újjáépítéssel párhuzamosan indult meg újra a tanítás.
A leányiskolában 1959-től fokozatosan erősödött az ének–zene-oktatás. Pálfay Ferencné (volt Kodály-tanítvány) vezetésével ének-zenei tagozat indult, 1966-ra már valamennyi évfolyamon. Az első koedukált osztály 1960–61-ben indult el. Az iskolát 1971 és 1973 között korszerűsítették, a kályhafűtést felváltotta a gázfűtés, fizika–kémia-előadót, műhelytermeket alakítottak ki, és bevezették a szaktantermi oktatást. 1978-ban modernizálták a világítást is. A zsúfoltság ekkor is a két műszakos oktatás bevezetését eredményezte, amit nagymértékben enyhített az 1983-ban megépült Maros utcai "kisiskola" (ma: Solti György Zeneiskola). 1986-tól meg is szűnt a váltott műszakos oktatás, az iskola felvette Kós Károly nevét. 1988-ban helyezték el az előcsarnokban az építész portréját, amelyet Nagy István János szobrászművész készített. Az intézmény nemrég egyesült a Városmajori Gimnáziummal, így a diákok könnyebben átülhetnek az elemi oktatás padjaiból a középiskola termeibe.
A műemlék jellegű épület rekonstrukciójára 1999-ben került sor. 2013 decemberében a Hegyvidéki Önkormányzat és Magyarország Kormánya az iskola melletti Temes lépcsőn Kós Károly emlékszobrot avatott.
Forrás: Balázs Attila