Kass Vigadó és Kávéház, Szeged
1897-ben vásárolta meg a Stefánián álló telket Kass János szegedi vendéglős. A Tisza-part ekkor még rendezetlen, pocsolyás, nádassal borított terület volt, a vásárlást követően azonban a város vállalta, hogy rendezi a környéket, így születtek meg a Stefánián álló gyönyörű bérházak is. 1898-ra felépült a Kass-kávéház, más néven Kass-vigadó, de még nem a mai formájában. Üzemelt benne egy kávéház, büfé, étterem, "játéktermek", két hangversenyterem, és itt székelt néhány helyi polgáregylet is.
1914-ben Kass János a kor igényeinek maximálisan megfelelő, hatalmas szálloda kialakítását tervezte a kávéházi rész fölött. A Kass-kávéház a századelőn a szegediek egyik legkedveltebb szórakozóhelye volt, a társasági élet egyik központja, az I. világháború azonban érezhetően visszavetette a forgalmat, így Kass János 1915 őszén, eredeti terveivel ellenkezően bezárta a kávéházat, hogy az ne termeljen több veszteséget, és megkezdte az átalakítási munkálatokat. Az új szálló egy év múlva, 1916 őszén meg is nyílt, a kávéház pedig ezután Kis Kass néven üzemelt tovább, bár a városlakók gyakran csak Bohémtanyaként emlegették.
A két világháború között újra a szegedi kulturális (és éjszakai) élet egyik központja lett a kávéház, itt alakult meg a Szegedi Fészek, a helyi írók, költők és művészek klubja, aminek eredményeképp a helyi értelmiség találkozóhelye lett a Kass. Mellettük olyan prominens vendégek is megfordultak itt, mint Ady Endre, Juhász Gyula, Bródy Sándor és Bartók Béla.
1928-ban Kass János elhunyt, az egész város gyászolta. A szállót ezután fia, ifj. Kass János vette át. Az I. világháborút követő gazdasági válság azonban alapjaiban rendítette meg a szálló egészének működését: a harmincas évek elején egyre nagyobb deficittel járt a működés, ami végül az épület bezárását, az alkalmazottak elbocsátását, valamint az ingóságok, sőt magának az épületnek az elárverezését eredményezte.
Az épület új tulajdonosa egy, a működtetésre alakult részvénytársaság lett, amely kisebb felújítási munkálatokat követően 1934-ben újra megnyitotta az épületet. Ifj. Kass János azonban nem engedélyezte a Kass név használatát, így a szálló a Hungária nevet kapta. A harmincas évek végéig fokozatosan bővült a kínálat: bridzs-szalon nyílt, majd egy bár és éjjeli lokál; rendszeresen tartottak zenés esteket, az étterem mellett pedig kialakítottak egy halászcsárdát is.
A hanyatlás A II. világháború alatt, ha nagy nehézségekkel is, de folyamatosan működött a szálló, 1945 után azonban jelentősen csökkent a forgalom. Az épületet 1949-ben államosították és a következő üzlettípusokat működtették tovább: szálloda, étterem, éjszakai mulató (Kis Hungária néven), söntés, kávéház 1962-ig. Csütörtökönként népszerű zenés-műsoros esteket tartottak fővárosi művészek részvételével, vasárnaponként pedig a fiatalok az ötórai teadélutánokon teáztak. A hatvanas évek elejéig kisebb felújításokat végeztek és modernizálták a műszaki berendezéseket, 1963-ban pedig az éjszakai mulatót zónázóvá alakították át. 1965-ben statikai gondok jelentkeztek az épületben: omlékonnyá vált a mennyezet, vészesen rossz állapotban volt a födémszerkezet és a nagyterem feletti kupola, emellett az épület állaga is folyamatosan romlott, a vizsgálatok szerint az épület üzemeltetése életveszélyessé vált.
1972-ben olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az épületet lebontják, mivel a felújítás alig került volna kevesebbe, mint egy új épület felépítése ez azonban szerencsére nem történt meg. Hamarosan azonban megkezdődött egy új szálloda építése a Hungáriától nem messze, a Tisza-parthoz közel - mindezek következtében 1976 decemberében bezárták a Hungária szállodai részét, majd rövid időn belül a bárt is. A következő évben pedig megnyílt az "új" Hungária, amely nem véletlenül vette fel a jól hangzó nevet…
A most már "régi" Hungária épületét szerencsére nem ítélték ezután sem lebontásra, sőt, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség hosszas közbenjárására 1982-ben műemlék jellegű épületnek nyilvánították, s így védettséget kapott.
1981-ben az erősen elhanyagolt, leromlott állagú épületet felújítás céljából átvette a Délép: egy művelődési központot szerettek volna az épületben kialakítani klubhelységekkel, koncert- és rendezvénytermekkel. A nyolcvanas évek elején folyamatosan végeztek kisebb állagmegóvási munkálatokat (bár 1982-ben a Szegedi Nemzeti Színház felújításához szükséges építőanyagot is az épületben tárolták), 1988-ban pedig pályázatot hirdettek az épület teljes felújítására-átalakítására, ekkor már azonban újra egy magas színvonalú szállodát szerettek volna létesíteni az épületben. (Az anyagi fedezetet egy erre a célra alapított részvénytársaság volt hivatott előteremteni, ennek tagja volt a városi és a megyei tanács, az akkori Befektetési Bank, számos szegedi nagyvállalat és szövetkezet, valamint a helyi és megyei építési vállalatok.) Közben kibővítették a pincét, teljes födémcserét és -felújítást hajtottak végre, valamint belső bontási munkálatokat is végeztek. Ezek eredményeképp 40%-kal nőtt a kihasználható terület az épületben, és a homlokzatot is átépítették. 1989 decemberében egy nyílt nap keretében a nagyközönség is megtekinthette az újításokat.
A nagyszabású tervek azonban ennyi év után is csak tervek maradtak, mivel a részvénytársaságnak nem sikerült előteremteni a teljes felújítás egyre növekvő költségeinek fedezetét – a rendszerváltás után pedig a részvénytársaságot is felszámolták. Az épület néhány évre így újra az enyészeté lett.
Forrás: Bátyai Jenő - Bátyai Gitta: A Kass Szeged, 1998.
A jelen A félkész épületet 1994-ben vásárolta meg a Quaestor-csoport. A befektető társaság a hétszintessé átépített "régi" Hungáriában Stefánia Palota néven egy magas szolgáltatási színvonallal működő belvárosi irodaházat tervezett létrehozni – a földszinten bankokkal és biztosítókkal, az emeleteken pedig kisebb-nagyobb irodákkal és egy, a vállalkozókat segítő inkubátorházzal. Helyreállították volna a koncerttermet is (különböző kulturális és vállalkozói rendezvények helyszínévé), a földszinten pedig étterem, kávézó, bár, söröző, stb. várta volna a vendégeket. (A szállodai funkció az új elképzelésekben már teljesen háttérbe szorult.) Az elhúzódó jugoszláviai háború azonban olyannyira visszavetette a régió fejlôdését, hogy többszörös próbálkozás ellenére sem jelentkezett annyi befektető, hogy az épület átalakítását megkezdhették volna, így a "régi" Hungária ma is zárva tart. A tulajdonos az elmúlt években folytatott már tárgyalásokat az épület eladásáról is, emellett Szeged város önkormányzata szintén szeretne bekapcsolódni a későbbi hasznosításba – de hiányzik a tőke, amely biztosítaná a teljes felújítást (ehhez egy év elegendő lenne), és emellett fenn tudná tartani az épületet arra az előreláthatólag elég hosszú időre, amíg a befektetés megtérül…
