Evangélikus templom, Dunaújváros
A Szerves építészeti felfogás lényege: az építész tisztában van vele, hogy hol, kinek és kikkel építi a Házat. Ennek a gondolatnak az illusztrálására álljon itt az a szöveg, melyet a Dunaújvárosi Evangélikus Templom fölszentelésekor, 1996 pünkösdjén mondtam el az ünnepre összesereglett híveknek:
„Márai Sándor János mestere mondja búcsúzóul vándorútra induló fiának, Kristófnak:
Bízom, hogy ez az épület tanúsítja, egy kevés megmaradt azoknak a régi mestereknek a tudásából, hitéből, tartásából.
Merem ezt mondani, mert hiszem, hogy az a kőműves, aki nulla fokban reggel felment az állványra rakni a téglát a csipkefalba, és délután elgémberedett végtagokkal jött le, nem csak a munkájáért járó fizetségért tette ezt, hogy a milliméter pontossággal leszabott, majd a nedvességtől megdagadt karzat szerkezetét emberfeletti munkával összeállító asztalosokat nem csak a szakmai önérzet hajtotta,
hogy a keresztet jeges januári szélben helyére illesztő bádogos érezte, hogy nem csak a darus kocsi imbolygó kosara tartja a magasban,
hogy a durva terepen az újjászületést jelképező tojásformát leleményesen kitűző Bodor Feri bácsi tudta, hogy fontos üzenetet hordoz az épület, melyet útjára indít a karók leverésével.
Befejeződött egy építkezés, de egy másik megy tovább vagy most kezdődik igazán. Remélem, hogy a tojás csíráját szimbolizáló gyerekházban mindig lesz elegendő gyermek, a pásztor nyáját hitben, szeretetben gyarapítja és egybetartja.”
