Tégláskerti református templom
Statikus: Dulánszky Jenő, Köszeghy Attila statikus asszisztens
ACsete György legutóbbi megvalósult munkája a debreceni Tégláskertben felépült református templom. Önvallomásának erre vonatkozó részét a debreceni vasútállomás II. világháborús bombázására és annak áldozataira való emlékezéssel kezdi. A templom épületében rejlő, sokrétegű szimbolikát részben ezek az emlékek adják. Vallomásából kiderül, hogy ezzel a munkájával köszönetét kívánta kifejezni a szeretett városnak és a Református Kollégiumnak, hogy befogadta, és diákként itt tanulhatott.
A tetőház templom a fa harangtornyok bartóki transzformációja, a torony és a négy fiatorony ennek mai építészeti nyelven való megjelenítése. A környezet a kerített templomokra utal; a bejárathoz vezető, a templomot kerülő rámpa a kálváriát idézi. A kompozíció magába olvasztja a Szabolcs-Szatmártól Erdélyig terjedő tájegység református templomépítészeti hagyománya inak legjellemzőbb elemeit. Az épület a tervező akaratához híven a református hitben tömörülő, kiterjedésében országhatárt nem ismerő népesség összetartozásának jelképe.
A templom osztatlan terű fedélként borul a gyülekezet fölé. A szokásos fénytengely itt is a szobortemplom centrális szimmetriatengelye. A fény a betlehemi csillagot imitáló csilláron, és az üvegasztal alatti átlátszó födémszakaszon átjut az altemplom-szerűen kialakított alsó térrészbe.
A nyolcszög alaprajzú épületet határoló tetőszeletek három¬szögek. A Füzérnél és Ópusztaszernél látott konkáv idom érzetét a posztamens domb, a tető háromszögei, az élekre állított fiatornyok és a főtorony fokozatosan emelkedő, kitérő síkjai keltik.
Az installáció és a belső dekoráció a református liturgiához illően visszafogott, a tetőfalak fehérre színezettek. A szerkezetet belülről fedő burkolatot osztó, finom plasztikájú rácsozat a fiatornyok és az oldalsíkok áthatásának formájából indul, és terül szét a gúla formájú tér lefelé bővülő tendenciáját követve. Ez a felülettagozás talán egy korábbi gesztus új alakban való megjelenése, amely egyazon gondolatként, különböző formákban az orfűi Forrásháztól kezdve végigkíséri Csete munkáit.
